Az ekcéma (vagy másképp atópiás dermatitisz) egy általános gyűjtőszó, amit igazából többféle kiütéses bőrelváltozásra is használunk. Az ekcéma ugyanúgy jelent csak kicsit viszkető, helyenként száraz és irritált bőrt, mint súlyosan gyulladt, szivárgó és szarusodó, akár egész testfelületet is érintő, fokozott viszketéssel járó bőrproblémát.

Az igazság az, hogy annyiféle ekcéma létezik a világon, ahány ekcémás, hiszen mindenkinél kicsit más ez az elváltozás. Közös jellemzők persze vannak: például tipikusan a karok és lábak hajlataiban szokott jelentkezni, vagy a nyak hátsó felén, a kéz- és lábfejeken és a csukló környékén.

Mitől lesz valaki ekcémás?

A legáltalánosabban elfogadott elméletek egyike szerint akkor lesz valaki ekcémás, ha az immunrendszere túlreagálja, vagyis abnormálisan kezeli, ha bizonyos anyagokkal érintkezik. És nem is extra anyagokról van szó, az esetek túlnyomó részében ezt a reakciót olyan dolgok is kiválthatják, mint például a víz. Másoknál bizonyos típusú ruhaneműk, mosószerek, szappanok, a fű, bizonyos élelmiszerek, allergének (beleértve a poratkát), alacsony páratartalom, vagy ezek kombinációja is előidézheti. Ami pedig még frusztrálóbb, hogy teljesen random is jelentkezhet a probléma, vagyis egyszer jelentkezik, máskor nem.

Plusz, az ekcémára való hajlam sajnos örökletes is. Ha tudsz róla, hogy a szüleid ekcémásak voltak, sajnos Te is 80% eséllyel indulsz. És ha ez még nem lenne elég: gyerekeknél és felnőtteknél is, ha túlságosan stresszes egy élethelyzet, az előidézheti vagy súlyosbíthatja is az ekcémát.

Attól függetlenül, hogy pontosan mi okozza, az ekcémás bőr bizonyos környezeti hatás vagy anyaggal való érintkezés miatt alakul ki. Enyhe és krónikus gyulladást egyaránt okozhat, plusz állandó viszketést és vakaródzást.

Az ekcéma típusai

Atópiás ekcéma (vagy atópiás dermatitisz): Talán a legvészesebb és legfájdalmasabb típus. Súlyos és elviselhetetlen viszkető érzéssel és irritációval jár, ami álladóan váladékozó és felhasadt bőrt eredményez, ami persze más fertőzésekkel szemben is védtelenebbé válik.

Allergiás vagy irritatív kontakt dermatitisz: Ez egy speciális formája az ekcémának. Akkor tűnik fel, ha bizonyos anyagok egyikével-másikával érintkezik a bőr, és az immunrendszer túlreagálja azt. Ilyenkor gyulladás alakul ki, és sokkal érzékenyebbé válik az adott terület. De milyen anyagok is okozhatnak ilyen tüneteket? Például illatanyagok, nikkel, mosószer, gyapjú, fű, citrusfélék, tisztítószerek, ecet. Ha sikerül rájönnöd, mi váltotta ki az ekcémát, többnyire elég is, ha onnantól kerülöd az adott dolgot.

Ennek az ekcématípusnak van egy altípusa is, ami kifejezetten a szemhéjat érinti. Ilyenkor enyhe vagy mérsékelt pirosság, hámlás és duzzanat jelentkezik. Ez valójában elég gyakori elváltozás, és az esetek túlnyomó többségében nőknél figyelhető meg. A kiváltó ok általában a sminktermékek vagy hajformázó termékek és körömlakkok között keresendő. Mikor ezek valamelyike ugyanis kapcsolatba kerül a szem környékével, a bennük található parfüm, tartósító és lakk okozhat ekcémás tüneteket. Ebben az esetben is az a legjobb, ha valahogy be tudjuk azonosítani, mi váltotta ki az elváltozást, és egyszerűen nem használjuk tovább.

Csecsemőkori szeborreás ekcéma: Úgy is ismerhetjük, hogy bölcsősapka. Ez a típus az egészen pici babákat érinti, nagyjából egy éves korig jellemző. A bőr kérgesebb, vastagabb lesz, mint szokott, néha pirossá is válhat. Bár ilyenkor az anyukák kétségbe szoktak esni, jó tudni, hogy ez az ekcéma nem okoz viszketési érzetet a babának, többnyire észre sem veszi. Az esetek oroszlánrészében magától elmúlik.

Felnőttkori szeborreás ekcéma: A legtöbbünknél 20 és 40 éves kor között jelentkezik. Általában a fejbőrön látható (enyhe korpásodással jár), de könnyen átterjedhet az arcra, a fülre vagy a dekoltázsra is. A bőr piros, gyulladt lesz, és hámlik is, jelenleg úgy tudjuk, valamilyen élesztőgomba elszaporodása okozza. Egy hatásos gombaölő készítmény jól jön ellene!

Nummularis ekcéma: Ez tipikusan a lábakat érintő probléma. Onnan ismerhető fel, hogy érmealakú rózsás-pirosas foltok jelennek meg rajta, ami narancsos színezetet is ölthet, ha hámlik is. Ha nem kezeljük, a száraz, pikkelyes foltok sötétebbek és vastagabbak lesznek. Ez az ekcématípus legtöbbször a tinilányokat vagy az 50-60 közötti nőket érinti, és általában télen jellemző.

Így kezeld!

Bár olyan módszer a tudomány jelenlegi állása szerint még nem ismeretes, amivel egyszer és mindenkorra ki lehetne gyógyulni az ekcémából, jó hír, hogy elég sokféle kezelésről tudunk, amivel kordában lehet tartani a tüneteket.

  • Gyengéd, jól átgondolt & hatásos bőrápolás: A legjobb védelmet az nyújthatja a tünetek ellen, ha kíméletes, illatanyagmentes bőrápolókat használsz, olyanokat, amik csökkentik a gyulladást, segítenek a bőr nedvességtartalmának megtartásában, és erősítik a természetes védőréteget is. A bőr külső rétegének támogatása elengedhetetlen – antioxidánsokkal, bőrregeneráló hatóanyagokkal, gyulladáscsökkentőkkel és bőrpuhító összetevőkkel (emolliensekkel) csodákat tehetsz!
  • Kerüld az irritáló összetevőket! Amellett, hogy gyengéd bőrápoló rutint állítasz össze magadnak, csak minőségi termékeket használsz, plusz odafigyelsz a megfelelő hidratálásra, az is fontos, hogy kerüld azokat az összetevőket, amik ekcémás tüneteket válthatnak ki. Ne használj irritáló összetevőket tartalmazó „bőrápolókat” (teljes listát itt találsz róluk), és ha teheted, kerüld azt is, hogy a bőröd tartósan vízzel érintkezzen. Szuperül teszed, ha fürdés vagy mosakodás után mindig hidratálsz. Ez különösen kézmosás után lehet fontos, hiszen a kezed sokszor érintkezik szappanokkal, amik pedig gyakran váltanak ki ekcémás reakciót.
  • Helyi szteroidok: A leggyakrabban és legnagyobb sikerrel alkalmazott gyógyszerek az erős, vényköteles helyi szteroidok (kortizon (cortisone) krémek). A vény nélkül is kapható ilyen készítmények sikeresek lehetnek, ha enyhébb az ekcémád, ha viszont súlyosabb, akkor mindenképp érdemes vényköteleset használni. Habár még a legerősebb kortizon krémnek sem ismertek olyan káros mellékhatásai, amik rövid távú használat mellett jelentkeznének, biztos, ami biztos, jobb, ha csak az érintett területre viszed fel a kezelést. Ha sokáig kennéd ugyanis a bőrödet a szteroiddal, hosszú távon könnyen elvékonyodna és láthatóan öregítené is.
  • Szájon át bevehető szteroidok: Van, hogy sajnos a külsőleg felvihető szteroidok sem elegendőek, ilyen esetekben próbát tehetsz a szájon át bevehető szteroidokkal is. Ők vénykötelesek, a súlyos mellékhatásaik miatt fontos, hogy az orvosod szigorú felügyelete mellett alkalmazd őket.
  • Fényterápia: Kutatások szerint az UVA- és UVB-sugarak képesek csökkenteni a krónikus ekcéma tüneteit. Orvosi felügyelet mellett tehát a speciális égők használhatóak a érintett területek kezelésére. Súlyos esetekben ezt a módszert érdemes kiegészíteni egy Psolaren nevű készítménnyel, ami fényérzékenyítő hatásának köszönhetően segít az UVA-sugarak mélyebb behatolását a bőrbe. A Psolarennek van géles és tablettás formája is, a fényterápiás Psolarenes kezelést pedig csak PUVA (Psolare + UVA) néven ismerheted.

    Jó persze, ha tudod, a fényterápia nem kétforintos kezelés, ráadásul kicsit körülményes is. Hetente többször kell járnod, és akár több hónapig is elhúzódhat a procedúra. És ugye azt se felejts el, az UV-sugarak mennyire rosszat tesznek a bőrnek: a bőröregedés látható jeleinek több mint 90%-áért sajnos ők a felelősek (a komolyabb betegségek, például a rák kockázatáról már ne is beszéljünk.)

Alternatív kezelési módok

Ha szeretnél, a fenti módszereken kívül vagy azok mellett bevethetsz pár alternatív módszert is. Egy 2001-es tanulmányban például (az Archives of Dermatology-ban) egy Japánban végzett kísérlet nyomán arról olvashatunk, hogy azoknak az ekcémásoknak a 2/3-a, akik mindennap megittak 1 liter oolong teát, szemmel láthatóan jobban gyógyultak. „118 ekcémás kiegészítő kezelésként napi szinten ivott oolong teát, 10 grammnyit 1 l vízben 5 percen át áztatva. Egy hónap után 74 esetben (vagyis a betegek 63%-ánál) lehetett mérsékelt javulást észrevenni. A javulás 64 esetben (54%) tovább nőtt az elkövetkezendő fél évben.”

A tanulmány ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az oolong tea hatékony terápiás mód lehet az antiallergén összetevőinek (polifenoloknak) köszönhetően. Sajnos a tanulmány azt nem vizsgálta, mi a helyzet, ha a teát nem kiegészítő kezelésként, csak önmagában fogyasztja valaki, a javulás mindenesetre bíztató lehet.

A ligetszépe olaj (evening primerose oil) és a borágó olaj (borage oil) a bennük található linolsav (linolenic acid) miatt szintén sokat segíthet az ekcémás tüneteken. A linolsav ugyanis nagy szerepet játszik a bőr természetes, egészséges működésének fenntartásában, és helyileg alkalmazva ez a hatása csak hatványozódik. Több tanulmány ezt ugyan cáfolja (például a British Medical Journal 2003. decemberi száma, 1358-1359.), az olajak kockázatmentesen használhatóak, így jó ötlet lehet annak kipróbálnia, aki alternatív módot keres, ártani nem árt.

Sok tanulmány arról is ír, hogy a diéta is segíthet az ekcéma kordában tartásában. Például a tejtermékek, a glutén, a feldolgozott élelmiszerek és a diófélék kiiktatása.



(Források: Dermatologic Therapy, September 2004, page 264; Pediatrics, January 2006, pages 118-128; Current Medical Research and Opinion, November 2005, pages 1735-1739; British Journal of Community Nursing, October 2005, pages 453-456; Homeopathy, October 2005, pages 215-221; Pediatric Allergy and Immunology, September 2005, pages 527-533;American Journal of Clinical Dermatology, June 2005, pages 203-213; Journal of Dermatology, May 2005, pages 346-353;British Journal of Dermatology, June 2005, pages 1193-1198; Skin Pharmacology and Physiology, May-June 2005, pages 103-114; Archives of Dermatology, December 2004, pages 1463-1466; and The Skin Sourcebook, Alan S. Boyd, M.D., 1998, pages 45-62.)

Mi is utáljuk a spamet. Bármikor egy gombnyomással leiratkozhatsz!